ANTAL H. jelzéssel bronz szerű régi képcsarnokos kisplasztika.

A szobor anyaga műgyanta.

A lován álló csikós, jelzés a talapzatban: ANTAL K.

Magassága 30 cm, szélessége 29 cm.

ANTAL Károly
szobrász
(Budapest, 1909. június 23.?Budapest, 1994. május 26.)

1925-1927: Iparművészeti Iskola, díszítőszobrász szak; 1928-1934: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Mátrai Lajos, Szentgyörgyi István. 1931: Balló Ede-díj; 1934-1935: római ösztöndíjas; 1935: Ferenczy István-díj; 1937: Főváros Ferenc József díja; 1937: Párizsi világkiállítás, ezüstérem; 1952: Helsinki szellemi olimpia kitüntetettje; 1954: Munkácsy-díj; 1958: Csók István-érem; 1992: a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, polgári tagozat; 1993: Kossuth-díj. Tanulmányúton járt Olaszországban, Ausztriában, Németországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában és Romániában. 1935-től a Százados úti művésztelepen élt és dolgozott. 1931 óta kiállító művész, minden jelentős csoportos kiállításon részt vett. A római iskola második nemzedékéhez tartozik, és ide sorolja stílusa, a múlt iránti fogékonysága, művészi szemlélete is. Klasszicizáló stílusa Ohmann hatására alakult ki, akinél 1931-től dolgozott. A harmincas évek elején indult szobrászgeneráció egyik legtöbbet foglalkoztatott, tehetséges mestere volt. Monumentalitás iránti hajlama (pécsi Dóm apostolfigurái), kompozicionális merészsége emlékműszobrászatában nyilvánult meg, míg a dekorativitáshoz való vonzódása, az architektúrához való igazodás képessége épületplasztikáin érvényesült. Kedvelt témája az emberi alak, mely hagyományos témát biztos mintázással, változatos módon formázta meg. Korai szobrait tömörítés, egyszerűség jellemzi, aktfiguráin az archaikus kuroszó és korészobrok hatása dominál. Portréit, még a konkrét személyekről készülteket is, tartózkodó arckifejezéssel, a korhoz köthető frizura ellenére időtlenséggel ábrázolta (Grantner Jenő). A Római Iskola stílusának jellegzetes példája s egyben a műfaj egyik kiemelkedő alkotása, a szobrász számára sikert hozó Gellért és Julianus (1935-1937) emlékmű. Az 1935-1944 között rendszeresen kiállító 8 festő 8 szobrász csoportosulás tagjaként nemzeti hangvételű (Kőrösi Csoma Sándor, 1941-1968), de a klasszikus hagyományokat őrző magyar emlékműszobrászat újjáélesztésén, megteremtésén fáradozott. A realista és neoklasszicista törekvés érvényesül későbbi műveinél is, ennek köszönhetően pályája zökkenőmentesen folytatódott a világháború után. Ő készítette el 1945-ben az első - az obeliszk típusnak modellül szolgáló - szovjet hősi emlékműveket (Szabadság tér, Gellért tér). Az ötvenes évektől rendszeresen kapott épületplasztikai, restaurálási megbízatásokat a nagy köztéri feladatok mellett. Birkózók című szobrát felállították a Népstadion szoborparkjában, részt vett az Operaház szobordíszeinek elkészítésében. A hatvanas évektől jól érzékelhető köztéri műveinél az adott évtizedre jellemző modernizáló stiláris felfogás (Solymász, 1975).

Mesterei: Mátrai Lajos, Szentgyörgyi István.